LE KRAFT

Nos, ha istennek ilyen ököl adatott, akkor Lucifer óvjon minket tőle. Vajon komolyan gondolta-e a MSTRKRFT, hogy néhány tengerentúli rapperrel való bepróbálkozás elfedi a nyilvánvaló tényt, miszerint egy fia használható ötlet nem akadt a hálójukba? 

Hallottunk már amerikai reppereket villanyzenével jóféle pertut inni, Adam F színes-rímes dobbasszus lemezétől Common Electric Circusáig, de szögezzük le, hogy ez most nem az. Sőt, már a Jungle Brothers 1988-as tökös hauza is fél ujjal kirántja a szőnyeget a második MSTRKRFT hanganyag alól, ami mintha az egyébként is zsigeri, főként a lábakra ható franciaelektrót szerette volna még tovább egyszerűsíteni, csak valahogy túl jól sikerült.

A fémmaszkos, underground hiphop-bástya e hónap végén jelenteti meg következő nagylemezét, aminek egyik trekkjéből maga a Radiohead vezérénekese kreált egy mélységes átiratot. Fülelj bele!

Bizony, március 24-én jön az új Doom album, és ide tartozik, hogy valójában elírtam a címet, mert az egyéb neveken (Viktor Vaughn, King Geedorah, Metal Fingers, vagy például Madlibbel együtt úgy mintMadvillain) is brillírozó brit születésű, ma már Amerikában székelő repper a múlt hónapban hagyta el megszokott neve elől a megszokott előtagot.

Keresztelje magát bárhogyan is, Doom fajsúlyos munkáiban eddig sem nagyon csalódhatott a hiphop földalatti közege, a Born Like This LP azonban annyiban is különleges, hogy az alternatív gitárzene jelenlegi legnagyobb hatású zenekarának, a Radioheadnek frontembere, Thom Yorke nyúl hozzá az egyik dalhoz.

Íme egy részlet belőle, az albumot pedig várjuk szeretettel.

Kár volna tagadni, hogy Erlend Oye a század egyik legeredetibb énekese: hangja mint egy bársonyos kasmír kendő, szövegei szerényen intellektuálisak, és lefogadom, hogy a geek-külső ellenére nők tömegei vannak érte oda meg vissza. Az azonnal felismerhető orgánum ezúttal a táncos-groovy The Whitest Boy Alive projekt második nagylemezén döngicsél ismét, ahogyan kell.

Erlend nevét az ínyencek számos helyről ismerhetik: leginkább a világ tizenegy különböző pontján, más-más elektronikus zenei producerekkel rögzített szólóanyagáról (Unrest), énekelt még páraknak a Röyksopptól DJ Hell-en át a Phonique-ig, azon kívül ötven százaléka a leülünk-gitározunk típusú Kings Of Convenience-nek. A csapzott vörös hajkoronával, és méretes szemüveggel felszerelkezett norvégról az utóbbi időkben mégis a The Whitest Boy Alive kapcsán hallhattunk, ami egy elektronikus projektnek indult, de aztán megelégelték a monitor előtti vegetálást, és lekorlátozták magukat túlnyomórészt hangszerekre, hidat építve valahol a smooth jazz és a funkdiszkó között.

Ha már tegnapelőtt Budapesten járt Carl Craig és alakított egy óriásit, meg még a március is ránkvirradt hirtelen, tavaszi ajándék gyanánt hadd ajánljak a figyelmekbe egy mozgóképanyagot, ami a detroit techno felvirágzásáról szól. High Tech Soul, így hívják, és a készítői voltak oly kedvesek, hogy a teljes egyórás dokumentumfilmet elérhetővé tették. A végeredmény a három alapító atya, Juan Atkins, Derrick May és Kevin Saunderson háromszögére épül, és olyanok mondják meg a tutit róluk, mint Richie Hawtin, Jeff Mills, vagy éppen az az ember, aki ugye tegnapelőtt Budapesten járt. Keretes szerkezet meg is van, kellemes mozit! 

High Tech Soul: The Creation of Techno Music from Plexifilm on Vimeo.

"You sound like love" - írja egy rajongó az Air France MySpace-én, nem véletlenül. Ha egyetlenegy lemezt kellene választanom az összes eljövendő nyár aláfestő zenéjéül, akkor a göteborgi páros fantáziavilágokban fogant, sodró endorfinzenéje mindenkit maga mögé utasítana.

Érzékeny. Így írnám le egy szóval a két derék svéd, Joel Karlsson és Henrik Markstedt tavalyi alkotását, ha nagyon meg akarnám értetni valakivel, hogy még ebben a keménykedő világban sem szégyen játszani a szív húrjain - főleg, ha azt olyan túláradóan ártatlanul teszik, mint ezek ketten. Skandinávia már eddig is szokatlanul sok napfénnyel és malaszttal teljes produkciót szült, Lindströmtől a The Whitest Boy Alive-on át a Nuspirit Helsinki-ig, azonban az Air France első, alig több mint fél órás nagylemeze még egyszer négyzetre emeli a lelket.

Márciusban tizedik születésnapját üli meg a minimalista hauzok egyik helytartója, Steve Bug által kormányzott Poker Flat Recordings, egy limited edition kiadvánnyal boldogítva a már eddig sem boldogtalanokat.

A Poker Flat 1999. március végén jelentkezett első kiadványával, amin mindhárom zenét a kiadótulaj jegyezte, köztük az azóta már himnusszá emelkedett, elmélyült hangulatot ápoló Loverboy-jal. Bogár István ezzel tulajdonképpen ki is jelölte azt az irányt, amit az újdonsült kiadónak szánt: megmutatni, hogyan lehet a kevés néha több, és hogy miként lehet magabiztosan kötéltáncolni a house és a techno között úgy, hogy közben a férfiasság elvesztésének veszélye nélkül dallamok is kerüljenek a gépezetbe.

Kihasználta szabadidejét a kortárs elektronikus zenei színtér két meghatározó előadója, hogy felélesszék azt, amit 2003-ban már egyszer elkezdtek: Moderat néven ismét összeállnak.

Első bandázásuk eredménye, a Bpitch Controlnál megjelent Auf Kosten Der Gesundheit (letölthető innen) felettébb ígéretes startnak bizonyult, ziháló beatekkel és glitch-sziporkával, ahogy arra nagyjából számítani is lehetett a két előadó zenei megnyilvánulásainak közös halmazát tekintve. A hivatalosan április 21-én várható folytatás viszont már egy komplett nagylemez lesz, olyan közreműködőkkel, mint a függetlenhiphop-berkekben jól csengő Busdriver, a reggae-énekes Paul St. Hilaire, de egyébként maga Sascha Ring (Apparat) is kinyitja a száját a mikrofon előtt. Kíváncsian várjuk. Ja, és számítsunk még Booka Shade és Schackleton remixekre, és a Modeselektorhoz köthető Pfadfinderei vizuálkrú becsatlakozására is.

Nyájas Olvasó!

Most, hogy idekavarodtál, hadd fektessük le nyomban: blogunk nem készül világmegváltó misszióra. Egyszerűen csak annyi jó dolog történik planétánk zenei boszorkánykonyháiban, hogy arról szívesen beszámolnánk mi is. Akkor is, ha más már megtette, meg fogja tenni, vagy épp nem fogja tenni. A stílusmegkötésektől eltekintünk, viszont kizárólag olyan zenéket fogunk egekbe emelni, amikben szerintünk van KRAFT, olyanokat pedig nem, amikben nincs. Ugyanúgy beszámolunk ismeretlen újoncokról és friss megjelenésekről, mint ahogy alkalomadtán térdre rogyunk nagy klasszisok előtt, javaslunk jelenlétre érdemes hétvégi programokat, vagy vonjuk kérdőre a magyar szubkultúr mértékadó szereplőit.

Örülünk, ha olvasni fogsz.