Linkblog

Intró

Zenéről azoknak, akik a zenét mindenekelőtt a zenéért szeretik. Hírek és impressziók, kötelező lemezek és emlegetnivaló bulik, térdrogyasztó klasszisok és ismeretlen ügyeskedők. Csak KRAFT legyen benne.

Naptár

július 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Kommentek

a szerző hallgatja

Linkblog

2009.07.08. 23:19 fritz kraft

DJ T - The Inner Jukebox

Címkék: lemezkritika minimal get physical dj t

Először munka közben hallgattam meg. Üresnek tűnt. Nagy hiba volt ez a villámítélkezés: otthon, a fejhallgatót félredobva legyőzött és meggyőzött - hiába, a törzsi dobok nem hazudnak.

A Get Physical társalapító DJ T-ről tudni érdemes, hogy zenéi sosem voltak az egyértelműen örömhormonokra apelláló, uplifting klubdarabok között - még a legugrálósabb elektrohauzain is inkább valami nehezen megfogható, retrós sötétség üldögél, amit még a korai elektronikus műfajokra jellemző melankóliából menthetett át magának. Most megjelent második albuma, az Inner Jukebox esetében már az indítás (ami egyben a címadó track) is egy kisebb paradigmaváltást előlegez meg: lassú építőkockázás deephouse stílusjegyekkel, egy szótagnyi férfivokál-visszhanggal, nyárra hangolva. Aztán kissé ugyan másfelé kanyaradunk, mint arra a finomkodó belépő alapján gondolnánk, de nincs baj ezzel az iránnyal - főleg, ha az ösvényről a dzsungel felé térít el.

Hiszen már a takaros kis minimáldarabbá növő Disben megjelennek a később minduntalan visszaköszönő vonások, a távolságtartó analóg minták helyett törzsire hangolt ütemek, repetitív emberi hangfoszlányok, közel az anyatermészethez - a Gorilla Hug szinte ennek a folytatása, csak kicsit mokányabb kivitelben.

A Bateriánál már kétség nem fér hozzá, hogy fogjuk mi még ezekre a zenékre kapargatni a hajnali tábortűz nyomán arcunkra tapadt kormot, igazi csillagos ég alá, és a lábnak íródott track ez is - sőt, itt már az előző kettőnél is sűrűbben burjánzanak a tribal dobok, gyakorlatilag ezek viszik el hátukon a dalt, no meg a megfelelő pillanatokban odaszúrt egymondatos énekfoszlány ("it's time to save this party?"), ami néha apró modulációkon átesve szilánkjaiban vissza-visszaköszön.

A Mr Piano Hands és a Rituality már egy kanállal nagyobbat merít a melódiazsákból, kár, hogy utóbbinál a műcsellózás nem találtatik annyira szimpatikusnak - még szerencse, hogy Thomas Koch rögtön megmenti a mundér becsületét a Switchcsel, ami ismét az előtérbe rántja emberünk fekete zenei múltját (mert breakelt is ő és funkot is játszott), a fojtott tapsok és a lüktető főtéma a lemez kétségbevonhatatlan királyává koronázzák ezt a szerzeményt.

És tényleg ne hallgassátok munkában. Ha csak nem az a dolgotok, hogy embereket szórakoztassatok néhány tolópoti fölé görnyedve.


 7.8 / 10 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kraft.blog.hu/api/trackback/id/tr491235399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.